Languages

 
 
 

Copyright © 2014 Natura Hill Zebegény. All Rights Reserved

Mangalica disznóvágás – Zebegény, 2017. február 5. / 25.

Adott a disznóvágás – amit gyermekkoromban, mint kötelező rosszat éltem meg, de mostanra van ennek már kifejezetten élvezetes formája, arról nem beszélve, hogy igenis életben kell tartani ezt a hagyományt. Sőt, egyre inkább ébred újra az emberben a saját maga által termesztett, saját maga által feldolgozott ételek iránti igény – igaz ma már nem anyagi okok miatt, mint régen.

Valamint adott a Lackó Tanya, ahonnan akár saját lábán áthajthatnánk áldozati sertésünket, hiszen itt a „semmi közepén” ők a mi szomszédjaink gyakorlatilag.

Egyre népszerűbb a mangalicatartás, hiszen kereslet van rá bőven, de egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány helyen vannak az állatok ilyen igazán szabad tartásban, mint itt Zebegényben. 300 göndörszőrű jószág él 10 hektáron. Ők olyannyira boldogtartású állatok, hogy még a belőlük készült kolbász is mosolyog. Közülük választunk ki egy szerencsést, aki vendégeink által kerül majd feldolgozásra, és ezt a mosoly dolgot is kideríthetjük, hogy valóban így van e.

Tavalyi boldog áldozatunkat mutatjuk alább:

Mangalica

Két szakavatott ember vezényli le a vágást, de bárki aktívan részt vehet a teendőkben, vágunk, pörkölünk (szőr lesz bőven), töltünk, darálunk, Finomakat eszünk, iszunk, és egy nagyot lazítunk. Ez a terv.

A program az érdeklődések függvényében vagy február 5-én vagy 25-én kerül megrendezésre. Vagy pesszimista, károgó mangalica szájak szerint mind a két nap vágni fogunk. 🙂

Ahogy máskor is, hétvégére szobát, vagy az étterembe asztalt foglalhattok, és utána szabadon tölthetitek időtöket azzal, amivel csak szeretnétek, ami ezeken a hétvégéken csupán plusz, hogy aki szeretne részt vehet magában a disznóvágásban is. Illetve a vágás előtti este héttől kezdődik az utolsó vacsora, ahol másnapi áldozatunknak adózva, (többek között) az ő kedvenc falatjaiból kerül a tányérra; kukorica és egyéb sertés kedvencek színesítik szokásosan izgalmas gourmet vacsoránkat.

A vágás reggelén megérkezik Lackó maga, és a Sertés. A Bagolyház mögött frissen sült falatokat (pogácsát, kiflit), forralt bort, pálinkát és a disznóvágásokkor szokásos feladatokat kínálunk. A Sertés feldolgozásában bárki kedve és ereje szerint részt vehet.

Folyamatosan készülnek majd el a szokásos disznóvágásos finomságok, a hagymás vér, tepertő, pecsenye, töltött káposzta, orjaleves, hurka, kolbász… az ebéd és a vacsoramenük gerincét is természetesen ezek a finomságok adják majd.

Foglalás az alábbi két elérhetőség bármelyikén lehetséges: booking@naturahill.hu vagy 0630/599-5732

Várunk Titeket szeretettel egy kis disznólkodásra!

A szokásos foglalási árakon felül a program ára 5.000Ft/fő, ez tartalmazza a vágás idején a korlátlan pálinka és forraltbor fogyasztást, és a finom kóstolókat is.

Ha addig kicsit bele szeretnétek ásni magatokat a mangalica témában, akkor itt egy érdekes cikk, illetve a Történet a mangalicáról film is szuper lett, aminek egy jó nagy részét itt forgatták szintén a Lackó Tanyán.