Languages

 
 
 

Copyright © 2014 Natura Hill Zebegény. All Rights Reserved

Nyitás előtti éjszaka

Eljött ez is. Működési engedély a kézben, alapanyagok a hűtőkben, minden más még őrült mód szanaszét. De állítólag ez így normális. 🙂

Mire az első vendégek megérkeznek holnap, ennek nyoma sem lesz, minden tökéletes harmóniában várja majd az érkezőket. A szerencséseket, akik felavatják az összes szobánkat. (Igaz az én drága apukám, azt mondta, hogy olyan álomszép lett minden, hogy ő be sem merne feküdni ezekbe az ágyakba, csak levett cipővel, felemás zokniban, megilletődve állna az ajtóban. :))

Szóval a mai hír: 2014.11.14-én megnyitunk, sőt teltházas hétvégénk lesz – sokan várták, hogy jöhessenek hoznánk, végre bárki fellátogathat a Natura Hill-be. Felfoghatatlan, de sikerült. Az álom valóra vált. Indulunk! (Fellátogatásról jut eszembe, még mindig nem vagyunk kitáblázva. Azért azt kár lenne titkolni, hogy hozzánk feljutni, még kitáblázva is elég nagy kaland, nem hogy így. De kérem szépen, az elsőknek sosem könnyű az élete, és én elejétől kezdve, a legeslegelső partneri bemutatkozó prezinkbe is ezt írtam: hozzánk már megérkezni is élmény. 🙂 Az más kérdés, hogy amikor én az építkezés miatt elkezdtem ide feljárni, volt hogy azon vettem észre magam, hogy egy óriás pótos kamion megelőz, mert a nagy tájcsodálásban egyszerűen a gázpedálról megfeledkeztem. Sőt, konkrétan a vendégházhoz vezető úton, amit már mi építettünk, ami az utolsó civilizációhoz közel eső kövesútról felvezet egyenesen hozzánk, tehát már ott el tudom képzelni, hogy valaki megáll fényképezni, hogy milyen álomszép onnan a kilátás… Jelzem, ott még nem kell megállni, mert tőlünk még csodásabb. 🙂 Minden szobából látni lehet, tehát ne pazarolja senki abból a 24 vagy 36-ból erre a kockákat. 🙂

A Natura Hill csapatát alig várom, hogy bemutassam, őrült jó bandát sikerült találni. Kata és Zsu most is vasalja a bagolyházban az ágyneműket, ahol ma már elszabadult a mosógép, a szárítógépet pedig fél nap alatt fejtettük meg, mert okosabb, mint a telefonom, de minden sínen van, két vasaló, két deszka, és két örök pozitív szobaasszony :):). KisAtti dekorálja az éttermet, és veri a szögeket rendületlenül (holnaptól pedig a legfinomabb ételeket viszi majd ki a vendégek asztalára) SéfAtti pedig már a tányérokat rajzolja az egyes fogások mellé, és a maga művészi átszellemültségével tervezi azokat a kulináris csodákat, amiket én csak élvezni tudok, (de azt naaagyooon), a nevüket kimondani kevésbé. Anett pedig szerintem, aki Zebegény egyik legszebb mosolyával (Dorkáé a másik) fogja a recepcióban minden jóval ellátni a vendégeket, most is hotel- és étteremszoftverrel álmodik, amiből ma egy elég combos képzést kaptunk. Nekem éppen ebbe a szoftverbe kellene felvinnem valamiféle törzsadatokat, de képtelenség, meg kell osztanom a napról napra 100-assával növekvő követőnkkel, hogy milyen boldogságot érzek…

Ugyanis ami itt elkészült, abban semmi nagy “kitalálmány” nincsen, minden amit mi Tibivel szeretünk, ami számukra fontos, szép, érték, azt beépítettük. Ezt akarjuk a vendégeinknek is adni. Ezért lesznek finom borok, ezért nem lesz TV és kóla, ezért lesz gyönyörű panoráma, fenséges reggeli, ráadásul gasztronómia utazások részesei lehetnek, akik idelátogatnak. Az ország szerintünk legszebb helyén szerettünk volna ébredni, és az ország szerintünk legjobb séfjének ételeit szerettük volna enni, és ha már ilyen jól élünk, gondoltunk miért ne tehetné ezt mindenki más is, aki a vendégünk.

Egy látogatónk azt kérdezte tőlem a múlt héten, “Ki ilyen nagyvonalú Tibor vagy Ön?”, ekkor döbbentem csak rá, mi tényleg mindent úgy rendeztünk be, mintha magunknak csináltuk volna. Sehol nem az volt bennünk, hogy jajj, de mi van, ha ezt a vendég eltöri, vagy ha nem vigyáz rá. Eszünkbe sem jutott (sokat próbált vendéglátósok, most nevethetnek, és mormoghatják: majd meg tudják… amatőrök), semmi gond, kiderül. Hiszünk abban, hogy azt kapjuk vissza, amit adunk, mi bizalmat adunk mindenkinek, aki számára azokat értékek, mint számunkra, mert szerintünk ők fognak ide ellátogatni.

Tehát nyugodjon le mindenki, lehet érkezni. 🙂 Előtte tessék telefonálni, e-mailt írni. 🙂 Vagy csak hangosan dudálni.

keep-calm-we-open-tomorrow-1